Valóban létezik a mellékvese fáradtság?

1258

A cikk egy beszélgetés részletet tartalmaz Ari Wittenel, amely a mellékvese fáradtság „létezését” boncolgatja.

Ari Witten az Energy Bluprint System megalapítója. Kutatása és érdeklődése középpontjában a krónikus fáradtság és kimerültség áll és annak visszafordítására. Egy átfogó programot is létrehozott ennek kezelésére (ford. megj.)

Arie: No, azt hiszem a következő 5-10 évben a figyelem, mellékvesék és a kortizol felől a mitokondriumok felé fordul. A mitokondriumok a sejtek energia generátorai. Ezek a sejtek belsejében elhelyezkedő kicsi motorok, amelyek felveszik a szénhidrátokat és zsírokat, és energiává alakítják, ATP (adenozin-trifoszfát) formában. Mostanság számos új tanulmány jelent meg, amely a mellékvese kifáradás megértésének kulcsát a mitokondriumok diszfunkciójában látja. Sarah Myhill orvos az Egyesült Királyságban, úttörője az ATP profil tesztnek, amely az első olyan diagnosztikai teszt, amely objektíven mutatja a mellékvese kimerülésben szenvedőknél, hogy nagyon is valós rendellenesség és diszfunkció figyelhető meg a szervezetben. Eddigiekben a konvencionális orvoslás hipohondriával magyarázta, mivel a vértesztek elég gyakran semmi kórosat nem mutattak.

Nos, ez volt az első alkalom, amikor találtak is valamit. „Oké, a krónikus kimerültségben szenvedők esetében nagyon is valós és komoly diszfunkció figyelhető meg a mitokondriumok funkciójában.”

A mitokondriumok nagyon fontos szerepet töltenek be a sejtvédelemben. A feladatuk többek között az, hogy észleljék a veszélyt. Abban az esetben, ha észlelik a veszélyt, átkapcsolnak egy védekező módba, és az energiaellátást szüneteltetik. Azok az emberek, akik krónikus kimerültséggel küzdenek, az anyagcsere folyamataik lassulnak, mert a mitokondriumok valamilyen veszélyt érzékelnek, és védekező módba kapcsolnak, mely egy hibernációhoz hasonló állapotot jelent. Tehát a hibernációt, amit krónikus fáradtságnak érzékelnek.

Katie: Az a kérdés merül fel rögtön, hogy hogyan tudjuk támogatni a megfelelő mitokondriális funkciót? Tudom, van pár kutatás arra vonatkozólag, hogy a böjtölés vagy a különböző fények használata, de tudom te is ismersz jó pár kutatást. Szóval, ha mitokondriumokkal probléma van mi a megoldás?

Arie: Igen, nagyszerű kérdés. Tulajdonképpen a mitokondriumok észlelik a különböző fenyegetéseket, a legkülönbözőbb betolakodókat, mint a toxinokat, növényvédő szereket az ételben vagy a kemikáliákat a vízben és így tovább. A fokozottan átjárható bélfal miatt, gyulladást okoznak a szervezetben és a réseken, a baktériumok által termelt toxinok folyamatosan átjutnak a véráramba. Ezek szintén mérgek a mitokondriumok számára ezért ők védekező módba kapcsolnak. Természetesen a mentális és érzelmi stressz is ugyanezt eredményezi. És még van egy sor már faktor is. A minőségileg vagy mennyiségileg kevés alvás, a cirkadián ritmus felborulása szintén károsítja a mitokondriumokat.

Szóval olyan egyszerű dolgokat érdemes csinálni, mint az alvási higiénia kialakítása, a mélyebb alvás és a cirkadián ritmus támogatása, hogy a szervezet minél több melatonint tudjon termelni az éjszaka folyamán.

Természetesen van táplálkozási faktor is. Számos olyan táplálkozási tényező van, amellyel támogathatjuk a mitokondriumok egészségét. Csak, hogy néhányat említsünk, a foszfolipidek, rendkívüli módon képesek védeni a mitokondriumokat a károsodástól. A D-ribóz, az acetil-L-karnitin, az alfa-liponsav, vagy az astaxantin mind nagyon fontos szerepet tölt be a mitokondriumok védelmében. Ha egyet ki kell emelni, akkor az most az astaxantin lenne. Ez egy rózsaszín pigment, amely a lazacban, a krillben és a rákban, homárban található. Az astaxantin nagyon erős védelmet jelent a mitokondriummembránnak a károsodásokkal szemben, még a stressz káros hatásait is mérsékelni tudja.

Forrás: https://my.wellnessmama.com

Reklám

Figyelmedbe ajánlom az alábbi termékeket: