“Hashimoto betegséggel küzdök, milyen étrend számomra a legmegfelelőbb?”
Számtalanszor hallom ezt a kérdést. Sajnos a válasz sok esetben nem egyértelmű, hiszen a táplálkozástudomány az egyetlen olyan tudományág, ahol egyszerre több válasz is igaz (vagy akár hamis) lehet. Ami az egyik beteg állapotán javít, az ronthatja egy másik beteg állapotát.
Mindannyian különbözőek vagyunk, és bár ugyanaz a betegségünk, mégis mindannyiunk számára más lehet a gyógyulás útja. A saját gyógyulásom során rengeteget tanultam, Hashimoto betegek ezreinek adatait elemeztem és sokukkal dolgoztam együtt, akik állapotában az étrend megváltoztatása javulást hozott.
Fogyassz tápanyagban gazdag, a gyógyulást segítő élelmiszereket
A potenciálisan ingerkeltő élelmiszerek kizárása mellett a tápanyagokban gazdag élelmiszerek fogyasztása is kulcsfontosságú a belek egészséges működésében.
Tapasztalatom szerint az alábbi élelmiszerek kifejezetten jó hatással vannak a pajzsmirigy működésére:
- Zöld színű zöldség- és gyümölcspürék, smoothie-k – Remek tápanyagforrások, melyek jótékony hatásuk mellett az emésztőrendszert sem terhelik meg. Pürésített formájuk miatt könnyebb őket megemészteni, a tápanyagaik pedig könnyebben felszívódnak. Ezeken felül klorofill-tartalmuk is igen magas, amely kimutathatóan segíti a májban történő méregtelenítési folyamatokat, csökkenti a gyulladást és az oxidatív stresszt, emeli a vér vasszintjét, és szagsemlegesítő hatása révén természetes szagtalanítóként is jeleskedik.
- Fermentált (erjesztett) élelmiszerek – A fermentáció olyan élelmiszer-tartósítási eljárás, amely során probiotikumok, azaz “jó baktériumok” keletkeznek, melyek segítik a bélflóra kiegyensúlyozott működését. Javaslom erjesztett, savanyított élelmiszerek (például savanyúkáposzta) beszerzését – ezeket az élelmiszereket mindig hűtőben kell tárolni, mivel szobahőmérsékleten a probiotikus baktériumok csak néhány héten keresztül életképesek.
- Csontleves – A csontlevesben rengeteg kollagén és tápanyag található, melyek támogatják a bélnyálkahártya és a bőr egészségét. A 2015-ben az olvasóim körében végzett felmérés során a válaszadók 70%-a úgy tapasztalta, hogy a csontleves fogyasztásával állapotuk javult.
- Citromos forró víz – A citromlé segítheti a máj méregtelenítő folyamatait, savasságának köszönhetően pedig támogatja a pajzsmirigyhormon pótló gyógyszerek felszívódását. A reggeli kávézás helyett éhgyomorra forró citromos vizet fogyasztók túlnyomó része arról számolt be, hogy meglepő módon energikusabbak lettek és állapotuk, általános közérzetük is sokat javult.
- Cékla – A cékla remek fitotápanyag forrás, melyeket a szervezetünk gyulladáscsökkentőként és antioxidánsként hasznosít. A cékla különösképpen jó hatással van az MTHFR génmutációval és az emelkedett homocisztein szinttel élők állapotára, mivel a bennük található betain segíthet a homocisztein lebontásában. Hetente 1-2 adag cékla fogyasztását javaslom. Mivel természetes cukortartalmuk magas, érdemes melléjük egészséges zsírt és fehérjét tartalmazó élelmiszereket fogyasztani.
- Káposztafélék (Brassicaceae) családjába tartozó zöldségek – A káposztafélék a legtöbb Hashimoto beteg számára egészségesek, a bennük található glükozinolátok segítik a máj méregtelenítő funkcióit.
- Koriander – A friss koriander természetes kelátképző, azaz bizonyos toxinokat megköt, és segít kiüríteni azokat a szervezetből. A koriandert használd bátran salátákhoz, avokádóhoz és zöldséglevekhez, valamint levesek ízesítésére, meghintésére is remek választás.
- Rostanyagok – A tápcsatornán áthaladva az élelmi rostok szivacsként szívják magukba a méreganyagokat és a többlet hormonokat, ezzel elősegítve azok kiürülését. A legjobb a rostokat gyümölcsök és zöldségek fogyasztásával bevinni a szervezetbe, mivel a rostanyag étrend-kiegészítőként szedett formátumban közismerten negatív irányban befolyásolja a bél permeabilitását és a kontaminált bélszindrómát (Small Intestinal Bacterial Overgrowth, SIBO). Amennyiben nem fogyasztasz nagyobb mennyiségben élelmi rostot, úgy javaslom, hogy a bevitt mennyiséget fokozatosan emeld meg.
- Kurkuma – A kurkuma növényben található kurkumin támogatja a bélrendszert és a májat, valamint hozzájárul a gyulladásos útvonalak megfelelő működéséhez, és különösképp nagy segítségedre lehet, ha fájdalmaid vannak.
- Bogyósgyümölcsök – A bogyósgyümölcsök remek fitotápanyag-források, melyeknek antioxidáns hatása van. Mivel rosttartalmuk magas, nem okoznak hirtelen kiugró vércukorszintet, mint ahogy azt némely gyümölcs fogyasztása teszi. A kékáfonya myo-inozitolban gazdag, amely tápanyag kimutathatóan támogatja a pajzsmirigy működését és az egészséges vércukorszintet. Fogyassz naponta 1-2 adag bogyósgyümölcsöt egyenletesen szétosztva a nap folyamán, mivel tapasztalatom szerint egyszerre nagyobb mennyiségű gyümölcs elfogyasztása vércukorszint-kiugráshoz és ebből kifolyólag fáradtsághoz vezethet.
Zárd ki étrendedből az irritációt okozó élelmiszereket
Ismét hangsúlyoznám, hogy mindenkinek egyénileg kell felmérnie a saját igényeit, majd megtalálnia az ennek leginkább megfelelő, személyre szabott étrendet. A folyamat során az ingerkeltő élelmiszerek beazonosításához sokaknak étel-érzékenységi tesztekre is szüksége lehet.
Az ételérzékenységet a szervezet immunműködése, egészen pontosan az IgA, IgM és IgG immunglobulin izotípusok alakítják ki. Az ingerkeltő élelmiszerek gyulladásos reakciót váltanak ki a szervezet gyomor-bélrendszeri traktusában, ezáltal negatívan befolyásolják a tápanyagok felszívódását, és fogyasztásuk megváltoztathatja a bél permeabilitását (béláteresztést).
Fogyasztásuk után órák, vagy akár napok is eltelhetnek a reakciók megjelenéséig. Ezek lehetnek többek között reflux, puffadás, irritábilis bél szindróma (IBS), heves szívdobogás, ízületi fájdalom, idegesség, bizsergő érzés vagy fejfájás.
A legtöbb ember a számára irritáló élelmiszerek elhagyása után a tünetek drámai enyhülését tapasztalhatja. Egy részüknél a pajzsmirigy antitestek szintje is számottevően csökkenhet. A betegek másik jelentős hányadánál pusztán az irritáló ételek elhagyásával a Hashimoto betegség sikeresen remisszióba kerülhet.
A cikk folytatását ITT TUDOD ELOLVASNI!
Forrás: https://thyroidpharmacist.com
Reklám
Figyelmedbe ajánlom az alábbi termékeket:
A fordítások külföldi honlapokon megjelent szakmai, tudományos cikkek fordításai.